+36-70/321-2500 rhewa@rhewatch4u.hu

Alighogy a sci-fi létjogosultságot szerzett magának, mint teljes értékű irodalmi tematika, egyik oldalhajtása, a military sc-fi már követte is az önállóság útján. A katonai témákat központba helyező sci-fi irodalmi “alfaj” jellemzői közé azonban nem csupán a bátorság, áldozatkészség, kötelességtudat és bajtársiasság ábrázolása tartozik. A tematikának megfelelően a tudományos-fantasztikum köpönyege mögé bújva, csillagközi űrhajók fedélzetére és bolygóközi szövetségek közé vitték a jelenkor problémáit a szerzők.

A sok esetben igen komoly társadalomkritikai mondanivalót feldolgozó regények a mindenkori rendszer elleni lázadás, a háborúellenesség egyik lehetséges kifejezőeszközévé váltak. Ahogy nálunk a keleti blokkban a Sztrugackij fivérek szatírája tette nevetségessé a hatalmával visszaélő totalitárius diktatúra rendszerét, addig tőlünk nyugatra, a militarista szemléletet hol támadta – hol pedig védte-, a science-fiction eme különleges, nem csupán férfiak által kedvelt vállfaja. A korai Chesney, Wells, Piper művek után Robert Heinlein Starship Troopers című munkája jelentette az igazi mérföldkövet a military sc-fi “életében”.

Leérettségiztél? Szuper! Irány: a front!

 

Juan „Johnnie” Rico* a középiskola elvégzése után jelentkezik Szövetségi Szolgálatra, amely nélkül egy embert sem tekintenek teljes jogú polgárnak a fasisztoid vonásokat mutató Terrai Federációban. Katonának áll, és jobb választása nem lévén, a gyalogsági kiképzést választja, de a szükséges rosszt hamarosan valami sokkal rosszabb váltja fel: kitör a háború!

 

 

Az indiánok, feketék, sárgák, muszlimok, cigányok, migránsok, ja nem, bocsi, szóval akkor még egyszer… A rovarszerű arachnidák és az emberek között régóta tartanak már a határvillongások, ám az idegenek most egyszer és mindenkorra el akarják dönteni a vitás kérdéseket, méghozzá fegyverrel. Amikor Buenos Aires városa a földdel válik egyenlővé, Johnnie hirtelen a frontvonalon találja magát Rasczak Rókái között, a Mobil Erők páncélos gyalogságában. Ha az embertelen kiképzést túl is élte, erről az élményéről már aligha lesz esélye nyugdíjas korában az unokáknak mesélni…

Robert A. Heinlein, az első SF nagymester, aki Isaac Asimovval és Arthur C. Clarke-kal együtt a tudományos-fantasztikus irodalom aranykorának nagy triumvirátusát alkotta, számos díjat elnyert életében, sőt néhányat halála után is. Új szavakat alkotott, amelyek azóta részeivé váltak az angol nyelvnek, családjának futurisztikus, automatizált házat tervezett az 50-es években, munkássága számos tudóst, politikust és művészt inspirált.

A Starship Troopers a mai napig ajánlott olvasmány az Amerikai Egyesült Államok hadseregénél, és a kortárs SF-re gyakorolt hatása is jelentős: többek közt Joe Haldeman Örök háború és Orson Scott Card Végjáték című regénye sem létezhetne nélküle, Joe Scalzi Vének háborúja című könyvsorozatában is fellelhetőek a Heinlein művében is megfogalmazott dilemma alapjai.
Rico útja során az Olvasó szembesülhet mindazzal, amit gyűlöletesnek találhat a politikában, háborúban a mesterségesen generált első számú közellenség-szindrómától a kötelező katonai szolgálaton keresztül a nagyhatalmi törekvések istent és embert nem ismerő határtalan kapzsiságáig.

 

Politikai kitérő

 

 „Nem számít, hogy ezer, vagy csak egy, Uram. Harcolunk!”

Mind nyugaton, mind a történelmi keleti blokkban számos példa akad arra, hogy egy-egy jól megválasztott marketingfogással/propagandával hogyan lehet ezrek, százezrek kezébe fegyvert nyomni. A történelmen és az aktuálpolitikán végigsvenkelve:  mindig az a kutya basz… eszik, amelyik képes az akaratát belebűvölni az ecceriember agyába. Hurrá és előre, polgártársak! Irány: a front, a sarki kocsma, a lelátó, a szavazókörzet, a Keleti pályaudvar, Józsefváros, a szerb határ, a román határ, a nyugati határ, mert Brüsszel is egy faszkalap. ellenünk van. Az ecceriember életét idővel teljesen behálózza a propaganda és képtelen megkülönböztetni a jót a rossztól, vagy minimum belefásul a hétköznapokba.

A Béla bácsi, tudod, a sildes sapkás kisöreg a harmadikon, szalonnazsírtól fényes bajusszal hörög az esti híradón.

A Fanni a könyvelésről, tudod, az a hosszúlábú szőke lány, na, az meg nem meri bemutatni a barátját a szüleinek, mert annak pettyet sötétebb a bőre.

Ja és igen, képzeld csak, a srácok megint migránsosat játszottak az óviban és a Lakatos gyereknek kiverték a fogát. Oké, csak tejfog volt, túléli.

 

 

Na ezek azok az apropók, amik nem történnek, mert nem történhetnek meg a Starship Troopersben. Az embereket nem a bőrszín, az etnikum vagy a vallás különbözteti meg egymástól, hanem az, hogy letoltak-e két év katonai szolgálatot, vagy sem. Ha megvolt a menet, akkor szülhetnek, tölthetnek be köztisztséget, vagy egyáltalán lehetnek teljes jogú állampolgárok. Akkor és csakis akkor. Heinlein zsenialitása többek között abban nyilvánul meg, hogy hibátlan, és kristálytiszta logikával felépített története során a legliberálisabb Olvasó is maga győződik meg arról, hogy mindazon szörnyűség ellenére, amit a szerző “kitalált” egy katonai diktatúra mennyivel élhetőbb, és igazságosabb társadalmat képes irányítani, mint a demokrácia. Döbbenetes tapasztalat, ami ellen egy demokratikus elveket valló ember kézzel-lábbal hadakozik, és talán a sarokba vágja a könyvet, hogy ez egy baromság. Aztán újra felveszi és kínozza magát tovább. Mert bár hatvan évvel ezelőtt írták, a jelenünkről szól.

 

Na, de ennyi moralizálás éppen elég, lépjünk tovább a moziba!

 

A Starship Troopers 1997-es Paul Verhoeven-féle filmadaptációja minden erénye ellenére, meg sem közelíti a könyv minőségét és tartalmi mondanivalóját. Na jó, nem leszek ennyire kíméletlen, átfogalmazom. Mondjuk úgy, máshova helyezi a hangsúlyt és emiatt a történet üzenete is módosul a könyvéhez képest. A Klendathu bogarai, mint tökéletesen démonizált első számú közellenség trancsírozzák az embereket, és a sztori javarészt e téma körül forog. A társadalomkritikai mondanivaló elsikkad valahol egy kettétépett gyalogos holtteste, és egy másik szerencsétlen meglékelt koponyája között félúton, de hál’istennek, azért a totalitárius diktatúrák szatírája átjön, mint üzenet.

 

 

A film egyik legszimpatikusabb, és leghitelesebb karaktere az a Dizzy Flores, aki a könyvben egyrészt meghal még a sztori elején, másrészt pedig egyáltalán nem nő.
De megbocsátjuk a filmmékerek döntését, hiszen Dina Meyer kisasszony értő tolmácsolásában egy valóban tökös, mégis ízig-vérig nőies nő/katona képet kapunk, ami őszintén szólva jólesően ellensúlyozza Denis Richards szép mosolyú, ám végtelenül hangsúlytalan Carmen Ibanezét.

Neil Patrick Harris ígéretes drámai alakítást nyújtott a filmben, itt láttam először megcsillanni a későbbi Barney Stinson csalafinta, huncut mosolyát, és igen, Casper Van Dien-nek is elhittük, hogy a szerelemért képes magát feltrancsíroztatni Rasczak egyik rókájaként.

Michael Ironside Jean Rasczak bőrében zseniálisan hozza a morcos, de bölcs veterán figuráját, aki pontosan átlátja, hogy mennyire hiábavaló a vérontás, a milliárdnyi, feláldozott fiatal élet… de teszi a dolgát, hisz katona, és a parancs, az parancs. A film végén Rico teszi ugyanezt, és mint egy kváziörökséget viszi tovább Rasczak szemléletét.

Összességében nézve a Csillagközi Invázió című film azért mégiscsak egy nézhető kreálmány, picit több csonkolással, vérrel, és gusztustalansággal, mint amit az érzékenyebb lelkületű – és gyomrú-, néző esetleg el tud viselni, viszont arra mindenképpen alkalmas, hogy felkeltse a figyelmet a könyv iránt, ha esetleg az egyszeri néző még nem olvasta volna a ma már irodalmi klasszikussá nőtt történetet.

 

Érdekesség: 1997-ben még nem volt annyira bevett eljárás a CGI alkalmazása, mint manapság. Ennek ellenére a Klendathu ikonikus szörnyeit – egy-két távirányítással vezérelhető modell kivételével- bizony CGI-technológiával állították elő, ami 11 millió dollárt emésztett fel a film költségvetéséből.

 

*A könyv főszereplője Juan “Johnnie” Rico, aki az 1997-es Verhoeven-filmben lett John “Johnny” Rico.

 

(A cikk eredeti verzióját 2014-ben írtam a Galaktika magazin honlapjának, a jelenlegi egy módosított, átdolgozott verzió.)

 

 

Ha tetszett, nagyon örülök; dobj egy lájkot! Ha úgy véled, hogy megosztásra is érdemes... köszönöm szépen.